Hú, már nagyon vártam, hogy komolyabb hidegek jöjjenek. És íme.
Már reggel csorgott a nyálam, mikor begyújtottam a kemencébe. Pontosan emlékszem a múlt tél minden egyes kenyerére. Mert nincs ám két egyforma! Mindegyik egyedi, mindegyik különleges, mindegyik tele szeretettel, tele lélekkel.
Olvastam mostanában több helyen, hogy divatba jött a dagasztás nélküli kenyér. Biztos meg lehet azt is enni, de eszembe sem jutna ilyet "csinálni". Egy étel akkor lát el minket tökéletesen energiával, ha mi is fektetünk bele eleget. A természet sokszorosan meghálálja a befektetett energiát, de ha nem akarunk ételünk elkészítésével foglalkozni, akkor ehetjük az üres anyagot. Lehet enni tehát gyorsétteremben is, de ne várjunk tőle túl sokat...
Már előző este bekevertem a kovászt. Még nincs rendes eltett kovászom, így azt csináltam, hogy kb 2 dkg élesztőt áztattam be 2 deci langyos vízbe. Ehhez apránként kevertem annyi lisztet, hogy a végén tejföl állagú lett. Mielőtt lefeküdtem aludni még egyszer átkevertem, éjszakára pedig betettem a hűvös kamrába (kb 10 fokos). Reggel aztán megint megkevertem, és hagytam szobahőmérsékleten.
Borókával begyújtottunk a kemencébe. Ő hozta a gyújtósnak való rőzsét, és drukkolt, hogy szépen égjen a tűz.
A melencébe borítottam kb 80 dkg lisztet (bl 112), rá a kovászt, vagy 5-6 kiskanál sót, egy kanál olajat, pici nádcukrot, és adagoltam hozzá a vizet, miközben gyúrtam a tésztát. Közben kicsit sok lett a víz, ragadt a tészta, szóval apránként még kb 20 dkg liszt került hozzá. Nem a gyorsaság számít, hanem, hogy homogén, jó állagú tésztát kapjunk. Akkor jó a tészta, ha tömör, kompakt, de még épphogy gyúrható, elválik az ember kezétől, egyáltalán nem tapad...
Mindenki a családból adott egy puszit a tésztának.
Mi biztosra megyünk! ;-)
A melencét - benne a kenyértésztával - letakarva felraktam a kemece búbjára pihenni, kelni. Íme:
Napközben még egyszer átgyúrtam a tésztát.
Délután néha már ránéztem a kemencére, hogy tudjam, mikor jó a hőfoka. Közben kilapátoltam belőle a hamu nagy részét, a többit félrekotortam. Liszte kell szórni a kemencébe, ha az ember tudni akarja, mikor vetheti be a kenyereket. Ha gyorsan megég a liszt, akkor még túl forró a kemencénk. Ilyen egyszerű.
Most már ketté szedtem a tésztát és két külön cipót formáztam belőle. A kályha tetején pihentettem őket egy kicsit. Íme:
Aztán, mikor már nem égett meg egyből a kemencébe szórt lisztem, kicsit megnedvesítettem a felszínüket, és bevetettem a kenyereket.
Kb 40 perc múlva így néztek ki:
Még 10 percig bent hagytam őket, majd úgy döntöttem, hogy kész vannak:
Kicsit pihentek, hűltek még a megszelés előtt. Már alig vártam, hogy vacsorázzunk. Nem nagyon tudtam otthagyni őket. Lemértem, mindkettő kb 75 dekás lett. Az egyik kicsit alatta, a másik fölötte...
Aztán megvágtam az egyiket. Így nézett ki:
Egyszerűen tökéletes!
