2017. április 9., vasárnap

Hobby vegetárius

Néha megkérdezik, melyik klubba tartozunk. Emberek vagyunk, kellenek a skatulyák... :)

Mi alapvetően a makrobiotikus konyhából indulunk ki. Mondjuk szerintem egy keménykalapos makrobiotikus szakács elhajtana minket néhány komolyabb tanfolyamra (tervben is van ilyesmi), de minket ez cseppet sem zavar. Herbert Wiesenhofer, egyik shiatsu tanárom mesélt egyszer egy Európa szerte híres makrobiotikus oktatóról, akinél volt egy kurzuson. Az illető nagyon szigorúan tartotta az étkezési előírásokat és semmilyen kihágásra nem adta volna fejét. Ez így rendben is volna, ha az emberből az elégedettség, a boldogság, az egészség sugározna. De ő inkább egy savanyú, megkövesedett ember benyomását tette, sovány alkatával, sápadt bőrével, beesett arcával, és nem volt képes fogadni semmilyen más nézőpontot, ami nem egyezett az övével.

Azt szoktam mondani, hobbi vegetáriusok vagyunk. Ha körülnézel a menüben, főként azt látod, gabona, zöldség, gyümölcs, magvak.És egy-két hal.
Sokáig halat sem ettünk rendszeresen, de aztán gyermekeink jöttével ez valahogy mégis megváltozott. Most hetente egyszer biztos előkerül valamilyen vízi állat.
Húst meg mindig is ettünk. Amikor csak megkívántuk. Na jó, volt egy rövid időszak Livinél is meg nálam is - mikor átálltunk a vega formára -, hogy kizárólag növényi táplálékot voltunk hajlandóak fogyasztani. Ez, egymástól függetlenül, mindkettőnknél hamar (pár év alatt) elmúlt. Valahogy hülyeségnek tűnt, hogy ha az ember megkívánja, ne egyen meg egy darab kolbászt (ez inkább csak amolyan példa, nem szoktam megkívánni). Így, ha kívánjuk, eszünk húst. Én nem fogom magam frusztrálni ezzel!
A vicc az, hogy ritkán kívánjuk meg egyszerre és így ez szinte mindig okoz kisebb nehézséget. Emlékszem, Livi valami szalámi szerűt akart enni, mikor Kamillát vártuk és nem volt hajlandó a hentes olyan kis mennyiséget eladni (2 szelet). Azt mondta, nem tudja lemérni. És igazat mondott. A mérleg nem mutatott semmit :). Szerintem oda kellett volna adnia ingyen, de nem ez történt, hanem többet vett a Kedvesem. Addig pakolták a szeleteket, míg megmozdult a mérleg. Röhej! 2 szelet pont elég volt neki. Nekem meg épp sehogy sem kellett - a maradék végül az utcán végezte, hátha valami kóbor állat jól jár vele...

Kb. évente, kétévente eszünk húst. Mert ilyen gyakran/ritkán kívánjuk meg. Ez nekünk is meglepő, de talán megtisztul az ember szervezete a vértől, és csak szélsőséges vagy semmitmondó helyzetekben jön elő a vérontás vágya.
De ha már eszünk, megválogatjuk, hogy mit. Én nem akarok depressziós, ketrecben túlzsúfolva nevelt csirkét vagy teleantibiotikumozott marhát enni. Hát ezek a szerencsétlen dögök, milyen információt hordozhatnak má' a testükben?...
Vadat s halat... Birka és kecske jöhet még szóba, mert ez a két állat nem tápozható. Egyszerűen nem eszik meg.

Tudod, abban igenis van energia, amikor a kertemben, barátaim társaságában tüzet rakok, és a bográcsban ott rotyog egy szerencsétlenül járt fiatal őznek néhány alkatrésze (elütötték szegényt), vizet nem látva, kizárólag jóféle vörösborban főzve. Aztán, mikor fogyasztásra kerül a sor, a beszélgetés alább hagy és a társaság élvezi az ízeket, amivel e jószág még holtában is szolgálhat. Hozzá valami hazai vörösbort kortyolgatunk, esetleg a kerti kemencében sült kenyeret majszoljuk...